Természetgyógyászat

Olyan természetes módszer amely gyógynövények , megfelelő étrend, masszázs, megfelelő mozgásterápia, természetes ásványi és szerves anyagokkal (só, agyag) végzett kúrák, és egyéb terápiás eljárások segítségével fokozza a jó közérzetet. Ez a tudomány, a betegségek leküzdését az emberi szervezet öngyógyító képességével, valamint a természetes védekezőrendszer irányítása, szabályozása révén igyekszik elérni.

Ezt természetes gyógymódok alkalmazásával valósítja meg: táplálkozás, vízgyógyászat, napfürdők. Gyógyszerként: friss, nyers vagy szárított növények vagy növényi részek,valamint természetes ásványi anyagokat alkalmaz. A mesterséges, vegyi úton előállított, a természetben elő nem forduló anyagok használatát elveti.

Évezredek óta használt gyógyászati és egészségmegőrző módszer, amely holisztikus szemléletű. Az embert egységnek tekintő szemléletnek a betegség felismerés és -kezelés terén figyelembe kell venni a beteg környezetét is, hogy képes legyen az illetőt helyesen megítélni és számára segítséget nyújtani. A lakóhely, szociális és munkahelyi viszonyok táplálkozási lehetőségek hatással vannak az egyes emberre, és az örökölt hajlammal együtt meghatározza testi és lelki fejlődését.

A beteg ember megítélésében az egész ember, nem csak az egyes szervek vizsgálataiból kell kiindulni. Nézete szerint a szervezet és a lélek egységet alkotnak. Az életfolyamatokat nem érthetjük meg a részletek tanulmányozásával, csak az egész összefüggéseiből. Minden résznek, a látszólag legjelentéktelenebbnek is megvan a maga jelentősége az egészben; nem hagyhatunk ki egy részt sem az egész megváltoztatása nélkül. Az egész a rész fölött áll(Arisztotelész). Nem azonos a részek összegével, magasabb rendű célja, értelme van. Ebből következik, hogy a kezelés is az egész szervezet kezeléséből kell hogy álljon. Az egész embert kell gyógyítanunk, nem csak az egyes szerveket. Ugyanakkor  nem utasítja el a rész és a helyi kezeléseket, sőt gyakran alkalmazza ezeket, de csak az egészre való utalással. A részkezelés is az egész szervezet befolyásolására irányul.

A természetgyógyászati kezeléseknél az egyént, az egyéni reakciókészséget messzemenően tekintetbe vesszük. A  és a gyógykezeléseket a beteg adottságainak megfelelően alkalmazzuk. Nincsenek betegségek, csak a beteg emberek.

LELKI EGÉSZSÉG

Modern társadalmunkban igen divatossá vált az egészséges életmód. Testünk azonban nem lehet egészséges, ha az egyik kulcsfontosságú része: a lélek nincs megfelelő állapotban.Az 1970-es évek végére már számos tanulmányban kimutatták, hogy a negatív érzelmek, a depresszió, a stressz jelentősen csökkenti a jelentősebb immunműködéseket, elnyomják az immun-funkciókat. A fáradtságnak és a stressznek legjobb orvossága a lazítás.

Minden stressz, szorongás izomfeszültséggel és agykérgi ingereltségi állapottal jár együtt. Aki belemerül a bajába, nem tud úrrá lenni levertségén, aki dühöt, gyűlöletet táplál magában annak tudnia kell, hogy mindezzel súlyosan rongálja az immunrendszerét. Az igazi nyugalomban a lelki nyugalom fontosabb tényező, mint a testi. A testi-lelki nyugalom elérésének módszere: Bach-virágterápia, az ellazulás, a relaxáció, a jóga ászanák gyakorlatai, melynek kiváló helyszíne a SÓBARLANG. Ugyanez kiváló a lelki eredetű, ún. pszichoszomatikus betegségek, vegetatív labilitás gyógyítására. Egy jól végrehajtott 15-20 perces ellazulás több órás alvással egyenértékű.

Bioenergetikai kezelés

BIOREZONANCIÁS ÁLLAPOTFELMÉRÉS

Fülakupunktúra

Hagyományos kínai orvosláson alapuló életmódtanácsadás

Köpölyözés