Tekintse meg bemutatkozó filmünket:

https://belnature.hu/szolgaltatasok/30/hajgyogyaszat

 

 

 

A trichológia, vagyis a hajgyógyászat viszonylag fiatal tudományág: az 1970-es években vált ki a bőrgyógyászatból, dr. Enzo Formentini bőrgyógyász és biológus professzor munkája nyomán. Büszkén mondhatom, hogy 1999-ben engem is ő vezetett be a hajgyógyászat rejtelmeibe.

Ahogy a szem a lélek tükre, úgy a haj szervezetünk állapotának tükre. Élettanilag három dologra van szüksége: táplálékra, vízre, levegőre. Ha valamelyiket nem kapja meg, nem működik optimálisan. Mindig reagál a szervezetünkben végbemenő problémákra. Másként reagál gyulladásra, vízhiányra, hormonális változásokra, nőgyógyászati megbetegedésekre.

A haj vizsgálata tehát segít a szervezetben meglévő zavarok feltárásában. A hajgyógyász elsődleges diagnosztikai eszköze a mikrokamera, amelynek segítségével 400-szoros nagyításban kap képet a hajhagyma, fejbőr állapotáról, a fokozott hajhullás, korpásodás okairól.


Napjainkban a haj és fejbőr kezelésére számos anyag született. A hajgyógyászati kezelések során nem elsősorban a kinőtt és esetleg károsodott hajat, sokkal inkább a hajas fejbőrt, illetve a fejbőrben található hajhagymákat és ezek problémáit kezeljük. A cél minden esetben a hajhullás megállítása, a hajhagymák táplálása, a fejbőr fiatalítása, a felborult egyensúlyi állapot helyreállítása.

A célzott kezelés

A személyre szabott diagnózis és terápia egy új megközelítése  a hajhullás kezelésének,mert  ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma fokozott hajhullás.  

Természetgyógyászként tudom, hogy a HOLISZTIKUS szemléletet alapul véve tudok sikeres dignosztikát és  terápiát alkalmazni a hozzám fordulóknak. A holisztikus gyógyítás alapvető jellemzője, hogy nem feltétlenül a fizikai egészségre fókuszál. Mindazonáltal gyakran éppen a fizikai kellemetlenségek azok - fájdalom, bőrtünetek-,  melyek arra ösztönzik a beteget, hogy a holisztikus gyógyítást válasszák.


A holisztikus szemlélet szerint a fizikai betegségek egy nagyobb egyensúlyhiány tünetei, melynek vagy van, vagy nincs kiváltó fizikai gyökere. A holisztikus gyógyításban ez azt jelenti, hogy a páciens testi – lelki – energetikai egyensúlya  is vizsgálatra kerül, és nem csak a fizikai aspektusok, ahol a betegségek a leggyakrabban manifesztálódnak.
 

Holisztikus szakemberként a javasolt személyre szabott  terápiás terv integrálja a  természetgyógyászati tudományágak, életmódra és táplálkozásra vonatkozó  tanácsait az optimális egyensúlyi helyzet visszaállításához.

 

Komplex vizsgálat ára  -  26 000  Ft

 

 

Kisvárda  - Nyíregyháza

A fejbőr és a hajhagyma rendellenességeinek megállapításához használt vizsgálati módszer amelynek során a trichológus a tévé képernyőjére kivetített kép alapján analizálja a haj és a fejbőr állapotát.

 

Mikrokamerás  vizsgálat ára  - 12 000  Ft

Biorezonanciás hajvizsgálat : 17 000 Ft

Bejelentkezés : 30 353 6957

 

 

belnature SZERENCS belnature NYÍREGYHÁZA belnature KISVÁRDA

Üzleteink

SZERENCS Gyár u. 40. TESCO üzletsor
(30) 30 968 1055 H-P: 09-17
NYÍREGYHÁZA Széna tér 2. ingyenes parkolás az üzlet előtt
(30) 353 6957 Telefonos egyeztetés alapján
KISVÁRDA Szent László u. 31. (Posta utca elején) Virágh Ferenc u. 94.
(30) 30 968 1055 Telefonos egyeztetés alapján

SZOLGÁLTATÁSAINK

Rólunk

 

Üzleteink nyitásával  azoknak a  tudatos vásárlóknak kívánunk segíteni akik szeretnék kezükbe venni saját és családjuk egészségét és ehhez  természetes megoldásokat keresnek.

Ezért polcainkon  megtalálhatóak a reform-és bio étkezés alapanyagai, a legismertebb gyógynövények teái, és egészségvédő készítmények

Folyamatosan bővülő árukészlettel, rendszeres árubeszerzéssel próbálunk minden igényt kielégíteni, így  vásárlónk akár 1-2 nap alatt hozzájuthat rendeléséhez szállítási költség nélkül.

A mai kor bőrbetegsége  a kozmetikumokkal szembeni érzékenység, minden negyedik állampolgár találkozott már vele. A bőrgyógyászok szerint az allergiás bőrtünetek azzal is magyarázhatóak, hogy az emberek egyre többféle olyan készítményt használnak, amelyekben érzékenyítő anyagok találhatóak. Gondolni kell arra is, hogy a különféle kozmetikumokban található problémás anyagok terhelése össze is adódhat.Polcainkra olyan termékeket is válogattunk amelyeknél  a gyártás során nem alkalmazzák azokat az anyagokat melyek felszívódva a különböző problémákat okozzák, és megfelelnek a natúr és biokozmetikai  készítményekre vonatkozó általános európai normáknak.

Cégünk filozófiája a környezetbarát háztartások gyarapítása, támogatása a környezettudatos vásárlási szokások segítésével, népszerűsítésével. Üzletünkben ezért olyan szereket kínálunk amelyek nem veszélyesek  szűkebb és tágabb környezetünkre és nem utolsó sorban családunkra sem: mosódió, mosószóda, ajtógáz nélküli hajlakokk
bio mosogató és tisztítószerek ,amelyek nem terhelik a környezetet.

Az egészségtudatos életmód a minőségi táplálkozás mellet magába foglalja a rendszeres testmozgást is. A helyes, kiegyensúlyozott táplálékbevitel nemcsak az élsportolók számára nélkülözhetetlen, hanem a szabadidő sportolóknak éppen ugyanúgy.Termékskálánkban megtaláhatók olyan minőségi táplálékkiegészítők és speciális termékek amelyekkel kényelmesen pótolható az elmulasztott, vagy rosszabb minőségű, feldolgozott élelmiszerekből hiányzó vitaminok, fehérjék és más hasznos anyagok bevitele.

 

Zakor Ágnes

Belnature Életmódközpont
Szépség és életviteli tanácsadó

HÍREK, ÚJDONSÁGOK

A HOLDÁLLÁS HATÁSA  A HAJ ÉS BŐRÁPOLÁSRA

A HOLDÁLLÁS HATÁSA A HAJ ÉS BŐRÁPOLÁSRA

Az emberek évezredek óta kutatják az égi kísérőink és a mindennapi életünk közötti összefüggéseket. Sőt, szinte egész életüket ehhez igazították. Akár egészségről vagy betegségről, evésről vagy ivásról,...

tovább olvasom...
A keratin szerepe a hajápolásban

A keratin szerepe a hajápolásban

  A haj fontos szerepet játszik mindennapi életünkben. A dús és ápolt haj az életerő, és a jó megjelenés jelképe. Amennyiben azonban a haj elveszítette fényét, csillogó textúráját, rugalmatlan,...

tovább olvasom...
még több hír